Mátyás király élet-terei | www.amaryllis.ro

hu · ro

Mátyás király élet-terei

Mátyás – a reneszánsz fejedelem, a humanistákat támogató mecénás, az álruhában országot járó igazságtevő király, mind megannyi arca egy nagyszerű király bonyolult személyiségének, amit kortársai fogalmaztak meg és az utókor éltetett tovább. A jelen kiállítás Mátyás újabb vonását tárja elénk: a folyton utazó királyét. Az összeesküvések, a védekező és támadó hadjáratok állandó mozgásra kényszerítették Mátyást, akinek egyik szerencsés tulajdonsága éppen a gyors cselekvés volt. Ezzel rendszerint elejét vette bármilyen veszély súlyosbodásának, békét és biztonságot hozva egy korábban zavaros évtizedeket átélt ország számára. Ilyen értelemben Mátyást a nagyszabású utazásairól híres Luxemburgi Zsigmonddal lehetne párhuzamba állítani, akit különben példaképének tekintett. Míg azonban Zsigmond elsősorban békítő szándékú diplomáciai körutakat tett, addig Mátyás a gyakorta hadban álló uralkodóként jelenik meg előttünk. A Magyar Királyság minden égtája irányába vezetett hadjáratokat, de különösen a nyugati területi terjeszkedés kötötte le. Ennek megfelelően alakult a királyi fő- és mellékrezidenciák jelentőségének a megítélése és kiépítése. Mátyás távoli vidékekre kiterjedő emlékét azonban nemcsak a hadjáratok és területfoglalások, hanem művészetpártolása is őrzi. A várak, kolostorok, templomok Mátyás-vonatkozású címerreprezentációja vagy az ő mecénáskodásáról, vagy az iránta érzett tiszteletről tanúskodnak. Ezek az emlékek többnyire a hagyományosnak minősített gótikus stílusban épültek, egyeseken azonban megjelentek azok a reneszánsz díszítőelemek, amelyek már jelezték, hogy királysága új korszak küszöbén áll. Ebbe a változatos világba nyújt betekintést a kiállítás, amely egyúttal a Magyar Királyság hagyományos határain túlra is elvezet bennünket, egy igazi közép-európai uralkodó élet-terét körvonalazva elénk.

 Az Amaryllis Társaság megvalósítása, a Corvinák „ikertestvérének” tekinthető.

Bemutató ünnepség: 2009 február 26, Bánffy palota, a XVII. Mátyás Napok keretében. Védnök Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul. Résztvevő az ez alkalommal bemutatkozó Fonte di gioia barokk együttes ( Csép Anna, Dénes Csongor, Csata István)

A projekt a Reneszánsz Programiroda támogatásával valósult meg.

  • ötletgazda: László Bakk Anikó (kiegészítő munkálatok – László F. Csaba)
  • projektfelelős és szakmai vezető: dr.Lupescu Radu
  • design és megvalósítás: Könczey Elemér
  • a vándorkiállítás működtetését László Bakk Anikó vállalta ( 0740 761 421)
  • a kiállítás anyaga: 18 drb.1m x 70 cm színes műanyag pannó,
    a pannók szövege magyar és román nyelvű, az angol
    nyelvű szöveg külön szerepel
    2 drb. kisméretű adat-pannó
    1 drb. nagyméretű vendégkönyv, a Corvinákkal közös

A kiállítás anyaga: